3. § A támogatás mértéke a közlekedési alapismeretek tanfolyam díjának és a sikeres közlekedési alapismeretek vizsga igazgatási szolgáltatási díjának ténylegesen megfizetett összege, de legfeljebb 25 000 forint. 3. A támogatás megállapítására irányuló eljárás
4. § (1) A támogatás megállapítására irányuló eljárás írásbeli kérelemre indul. A kérelmet a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál (a továbbiakban: NYUFIG) a "B" kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges közlekedési alapismeretek vizsga sikeres letétele napjától számított egy éven belül elektronikus űrlapon vagy formanyomtatványon kell benyújtani. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott határidő jogvesztő. (3) A támogatás megállapítására irányuló közigazgatási hatósági ügyekben a NYUFIG országos illetékességgel jár el. (4) A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter által - az elektronikus űrlap tekintetében közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszterrel egyetértésben - rendszeresített elektronikus űrlapot és formanyomtatványt a honlapján közzéteszi.
Hasznos infók | KRESZ-vizsga Támogatás
Az igazolás abban az esetben fogadható el, ha abból megállapítható a vizsgázó neve, a "B" kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti tanfolyam díja és a KRESZ vizsga díja, valamint a díjak megfizetésének ténye. A díjak összegét és befizetését a közúti járművezető képzőszerv által kiállított igazolással javasoljuk bizonyítani. A 20. életévét betöltött gyermekgondozási ellátásban részesülő személy esetén az ellátás igazolása
Amennyiben a kérelmező a sikeres közlekedési vizsga napján csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban részesül, akkor az ellátásban részesülés tényét a társadalombiztosítási kifizetőhelyet működtető foglalkoztató vagy a kormányhivatal által kiállított dokumentummal igazolnia kell. Amennyiben a kérelmező a vizsga napján gyermekgondozást segítő ellátásban részesül, az ellátásban részesülés tényét akkor kell igazolnia, ha az ellátást részére a havi munkabérét, illetményét folyósító kifizetőhely folyósítja. Gyermekgondozást segítő ellátást családtámogatási kifizetőhelyként kizárólag a Honvédelmi Minisztérium folyósíthat.
- ALDI Akciós Újság >> Érvényes 2021.06.10-2021.06.16 > Akcióleső
- Tiszta étkezés a csf igazság 1
- Magyar Államkincstár
- Bárdos lajos általános iskola hajdúszoboszló
- KRESZ tanfolyam és vizsgadíjhoz nyújtott támogatás – BAL1 AUTÓSISKOLA, AUTÓSOKTATÁS, GÉPJÁRMŰVEZETŐ KÉPZÉS – BAL1.HU
- Canon pixma ts3151 tintasugaras multifunkcios nyomtató
Közlekedési alapismeretek tanfolyam és vizsga díjához nyújtott támogatás
(Postacím: Budapest, 1820). A papíralapú formanyomtatvány itt érhető el. Az e-űrlap elektronikus ügyintézés keretében Központi Azonosítási Ügynök (röviden KAÜ) szolgáltatáson keresztül nyújtható be, tehát a szolgáltatás igénybevételéhez
Ügyfélkapu-regisztrációval, vagy
Telefonos Azonosítás szolgáltatásra vonatkozó regisztrációval, vagy
eSzemélyi okmánnyal
szükséges rendelkezni. Az elektronikus űrlap itt érhető el. Amennyiben a vizsgát tett személy, azaz a kérelmező
a 18. életévét betöltötte, a kérelmet saját maga,
ha 18. év alatti, vagy az ügy tárgyára tekintettel cselekvőképesnek nem minősül (gondnokság alatt áll), a kérelmet a törvényes képviseletét ellátó személy (szülő, gyám, gondnok)
nyújthatja be. A kérelmet a vizsgázó által, illetve a törvényes képviselője által meghatalmazott személy is előterjesztheti. A meghatalmazott a képviseleti jogosultságát – ha azt a Rendelkezési Nyilvántartás nem tartalmazza – köteles igazolni. Az igénybejelentéskor csatolandó iratok
A tanfolyam és sikeres közlekedési alapismeretek vizsga díjának igazolása
A kérelmezőnek a támogatással érintett díjak, azaz a közlekedési alapismeretek tanfolyam díjának és a sikeres közlekedési alapismeretek vizsga igazgatási szolgáltatási díjának megfizetését és a megfizetett díj összegét hitelt érdemlően igazolnia kell.
A - Nyugdíjfolyósító Igazgatóság
A támogatás benyújtását érintő általános tájékoztatással és az űrlap beküldésével, valamint az ügyfélkapu belépéssel az Országos Telefonos Ügyfélszolgálat (Kormányzati Ügyfélvonal) is segítséget nyújt a hét minden napján 0-24 órában. Telefonszám: 1818, külföldről hívható szám: +36 1 550 1858 ·
A támogatás általános feltételeit érintő kérdésekkel kapcsolatban: 7-es menüpont
Az ügyfélkapu belépést érintő kérdésekkel kapcsolatban: 1. 1-es menüpont
E-mail cím:
Üdvözlettel:
Magyar Államkincstár
2. A támogatásra való jogosultság
2. § A közlekedési alapismeretek tanfolyam és közlekedési alapismeretek vizsga díjának megfizetéséhez az állam támogatást (a továbbiakban: támogatás) nyújt. A támogatást az a magyar állampolgár vagy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 39. § (1) bekezdés a) és c)-h) pontjában meghatározott személy veheti igénybe, aki az e rendelet hatálybalépését követően letett sikeres közlekedési alapismeretek vizsga napján a 20. életévét még nem töltötte be. *
2/A. § * A támogatást - a 2. §-ban foglaltakon túl - az a magyar állampolgár vagy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. § (1) bekezdés a) és c)-h) pontjában meghatározott személy is igénybe veheti, aki a sikeres közlekedési alapismeretek vizsga napján a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerinti csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban vagy a családok támogatásáról szóló törvény szerinti gyermekgondozást segítő ellátásban részesült, feltéve hogy a 2. § alapján a támogatást még nem vette igénybe.
KRESZ tanfolyam és vizsgadíjhoz nyújtott támogatás – BAL1 AUTÓSISKOLA, AUTÓSOKTATÁS, GÉPJÁRMŰVEZETŐ KÉPZÉS – BAL1.HU
(5) Az elektronikus űrlap és a formanyomtatvány tartalmazza a kérelmező
a) természetes személyazonosító adatait,
b) lakóhelyét, tartózkodási helyét és elérhetőségét,
c) állampolgárságát,
d) belföldi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlájának számlaszámát,
e) "B" kategóriás vezetői engedélyének megszerzéséhez szükséges sikeres közlekedési alapismeretek vizsga naptári napját,
f) törvényes képviselőjének a), b) és d) pontokban meghatározott adatait, ha a kérelmező nevében a támogatás megállapítására irányuló kérelmet a törvényes képviseletét ellátó személy nyújtja be. (6) A kérelmezőnek hitelt érdemlően igazolnia kell a támogatással érintett díjak megfizetését és a megfizetett díj összegét. (7) A támogatás megállapítására irányuló eljárás költségmentes. 5. § (1) * A támogatás megállapítására irányuló eljárás határideje teljes eljárásban 20 nap. (2) A támogatás megállapítására irányuló eljárásban a jogosultsági feltételek tekintetében a kérelmező nyilatkozatával a hiányzó bizonyíték nem pótolható.
55/2018. (III. 23.) Korm. rendelet a ról - Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
A nem magyar állampolgárságú kérelmező által a támogatás iránti kérelem benyújtásakor csatolandó további dokumentumok:
A személyazonosság igazolásához az érvényes úti okmány vagy személyazonosító igazolvány, regisztrációs igazolás, vagy a lakcímkártya másolata. A fenti 6., 7., pontban említett személyek esetén a megjelölt státuszt igazoló okirat másolata. Az igazolás módja:
Az EU Kék Kártyával rendelkező személy az ezen státuszt igazoló tartózkodási engedély,
az összevont engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár ezen státuszt a tartózkodási engedély
másolatának benyújtásával igazolhatja. A tájékoztató a közlekedési alapismeretek tanfolyam és vizsga díjához nyújtott támogatásról szóló 55/2018. rendelet, a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti kormányrendeleti szabályokról szóló 284/2020. (VI. 17. rendelet, a családok anyagi biztonságának erősítése érdekében szükséges, a veszélyhelyzettel összefüggő egyes rendelkezésekről szóló 567/2020. (XII. 9. rendelet, valamint a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021.
(2) A támogatások fedezetéül szolgáló előirányzat kezelő szerve a Kincstár. A támogatások fedezetét és a kezelésével összefüggő működési költségeket a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter felügyelete alá tartozó költségvetési fejezetből kell biztosítani. 7. § (1) Ha a támogatás alapjául szolgáló vizsgát a közlekedési hatóság érvénytelenítette, a támogatást vissza kell fizetni, ha erre a NYUFIG az ügyfelet kötelezte. (2) A vizsga érvénytelenítése esetén – a visszafizetésre kötelezés érdekében – a közlekedési hatóság 15 napon belül tájékoztatja a NYUFIG-ot. (3) Az (1) és (2) bekezdés, valamint az 5. § (4) bekezdése szerinti adatok átadásának rendjét a közlekedési hatóság és a Kincstár együttműködési megállapodásban határozza meg. 4. Záró rendelkezések
8. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2018. július 1-jén lép hatályba.
A 2018. július 1-jét követően letett "B" kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez szükséges közlekedési alapismeretek vizsga díjához, illetve a hozzá kapcsolódó közlekedési alapismeretek tanfolyam díjához nyújtott támogatás igénylésére irányuló eljárás.